Elautóztunk Bonnba; igazából reméltem, hogy nem lesz olyan jó idő, és nem biciklivel kell menni…; sütött a nap egész délelőtt, és a nagy bonni parkba mentünk először, ahol Janka majd két órát rohangászott, kóborolt az erdőben, mi meg üldöztük.

Láttunk libákat, tavat, rododendront, igazán szép és rendezett park! Azért tért véget a séta, mert már lassan egy óra volt, és Édesanya éhezett; így aztán autóba ültünk, bementünk a belvárosba a valamikori kormányzati negyed mellett (azért maradt még itt szövetségi hivatal!), és parkolóhelyet kerestünk, miközben Janka elaludt. Így nyugodtan meg tudtunk ebédelni a belvárosban, viszonylag olcsón, és finoman (én azért nem laktam jól, de az sosem árt, csak néha…). Garde Kölsch-öt ittunk és pizzát ettünk, mert hogy én legalábbis rég láttam pizzát…

Aztán kószáltunk a belvárosban: megnéztük Beethoven szülőházát, a katedrálist, a kastélyt. És persze könyvesboltban is voltunk, felkészülve a jövő heti esküvőre és Janka névnapjára.

Este dolgoztam, így miután Janka végigment ezen a hosszú sétányon és virágot szedett, indultunk is haza. A meló miatt aztán lemaradtam teljes egészében a meccsről, bár itthon amúgy sem tudtam volna nézni.

Janka az éjszakának pelenka nélkül vágott neki, és egyszer fel is kelt éjszaka, és csurgatott a bilibe, aztán egy óra múlva már lázas volt szegényke, ma már semmi nem volt, úgyhogy holnap ovi Édesapával, Édesanya egész nap suliban/melózik (most is, itt javítja az angol dolgozatokat; most átállt a pártomra, bár még nem akarja ezt a tényt elfogadni!!!).

Ma mindenki túlteljesített:

Janka oviba ment velem, aztán ott kellett hagynom, hogy szokjon, és végül is minden rendben volt; kivéve, hogy egy picit becsurgatott, de a többség végül a budiba landolt. Közben Édesanya iskolába ment, majd egyszer csak telefonált, hogy upsz, elfelejtett, hogy órája van, míg én dolgozom. Így aztán oviból rohanás haza, mert 11-kor kitették Janka szűrét (a beszoktatás miatt; jövő héten már 12-ig maradhat!), én meg 11.30-ra mentem melózni; Janka is jött velem, alaposan meglepve Marjan-t, de nem volt gond; főleg úgy, hogy nem volt egyetlen egy fuvarom sem, mivel nem volt bestellung (die). Janka nagyon ügyes volt, bár kér órát végigolvastam neki; hazafelé pedig elaludt; aztán itthon, kb. fél óra alvás után felébredt, ami azt hittük ekkor, hogy jó, mert akkor korán ágyba megy. Én közben babot főztem (kivételesen nem lett sós, és viszonylag finom), amiből Janka is falt, majd egy fél üveg sört követően jött a hívás, hogy a másik fahrer lerobbant, be tudok-e ugrani; csak az nem volt számomra tiszta, hogy viertel acht vagy viertel achtzehn, úgyhogy Judittal visszahívattam. Végül fél 6-ra mentünk; merthogy Édesanyának megint órája volt; de míg Janka ott volt, megint nem volt fuvar, úgyhogy közben kimentünk sétálni Sinzig belvárosába, hogy majd Marjan hív, ha helyzet van; aztán visszamenekültünk, mert felhők jöttek, és kezdtem megfagyni; aztán megint sütött a nap, megint kimentünk, majd visszamenekültünk mert esni kezdett az eső; aztán Édesanya elbuszozott Jankáért, majd hazavonatoztak Janka legnagyobb örömére; én pedig két fuvarral zártam a napot; tegnap 12 volt, ebben alul teljesítettem ma.

Szóval most nem a tipikus leapartrajátszótérmikorérünkmárhazavégreonnan napunk volt. És igazából a munkával odáig jutottunk, hogy nem is nagyon lesz már ilyen; remélem, a hétvégén ki tudunk viszont ruccani, állítólag Kölnben a legfinomabb a kölsch! (Ehhez kapcsolódóan hamarosan szeretnék meglepetéssel jelentkezni.)

Már két hete azt nézem reménykedve az időjárás előrejelzésben, ami két hétre előre is jelez, hogy mikor fog nap sütni, mikor lesz már meleg (tegnap télikabátos idő volt – napközben!)! Hát ilyen jelzés lehet, hogy nincs a rendszerükben!!! Mindenesetre Ákos barátommal beszéltem tegnap, azt mondja, egy hónapja van kinn Bázelban,  azóta esik az eső; itt ma háromszor is kisütött 5 percre a nap, szóval nem panaszkodhatunk…

Nem bírom kivárni, míg Édesanya ír róla; mivel már második hete Janka oviba jár, és még érdemleges információt nem adtunk; átfogó, összefoglaló, szerteágazó, visszacsatoló, és még különböző igekötős cselekvéseket kifejező írást tehát Judit ír; azt nem tudom, hogy a Straßburgi előtt, vagy után, de ugye azt még nem tudtam sajnos belinkelni az előző bejegyzésemben.

Ma úgy kezdődött, hogy reggeli előtt hozta nekem a játékokat, miközben egy kislány beszélt hozzá, aki szeretett volna vele Jankával játszani; én biztattam Jankát, hogy játsszon vele, de hiába; erre az óvónéni (na ezt mondja meg valaki, hogy kell írni!) elkezdett Jankának magyarázni, mire Janka fogta magát, és elment a kislánnyal játszani. Megsemmisültem: az egy dolog, hogy atyai szigorom fabatkát sem ért, de még németül is jobban ért Janka! Aztán, ahogy visszajöttek, elkezdett németül számolni…

Erről jut eszembe: egyik nap, amikor a lován ül, egyszer csak azt mondja nekem: „atyai barátom!” (Szaffi; ajánlom mindenkinek, aki 10-nél kevesebbszer látta; századszorra is igen jó!)

És ma volt tornaóra, ami leginkább attól volt emlékezetes, hogy kétszer is fellökték szaladgálás közben: nem nehéz, messze ő a legkisebb; viszont volt egy elég nagy fiú, aki még mindig pelenkába volt, az eléggé meglepett. Talán a sast tanulták, de az biztos, hogy madarat, mert egész végig repkedtek; ami tornát itthon láttam a Petőben, jóval színvonalasabb volt, és szörnyű dallamú énekecskéket próbált az óvónéni tanítgatni közben; ezért is du. a játszótéren hintázás közben szép gyerekdalokat énekeltünk (magyarul!). Hintázás közben egy óráig is lehet énekelgetni, de jobb szeretem, ha csak ketten halljuk. Múltkor, amikor épp délben voltunk kinn, a déli harangszóra még az Üdvözlégy Máriát is elénekeltem Jankának: egyrészt más nem érti, másrészt Ferenc pápa valami ilyesmire biztat; bár lehet, hogy Németországban ezért valamilyen büntetés jár, mert köztéren, mások által nem kikerülhető módon, hangot adok vallási meggyőződésemnek, amivel már eleve a buzikat utáló homofóbbá válok. Ez most egy kirohanás volt, mivel eléggé kiábrándító volt egy cikk, amit ma olvastam ilyesmikről.

Hogy valami vidámmal fejezzem be: Janka nem csak a számok, hanem az elutasítás szakszavát is egészen megtanulta, Trotro-tól:

Rövid magyarázat a filmhez: ez valóban egy kuka, de még nem használtuk cél-szerűen; így tehát nem a szemetet dobálja kifelé, hanem a játékait! (Igen, az üres flakon az egyik legjobb játék, még véletlenül sem szemét!) Ezenkívül mintha a hajában nem lenne semmi, és ettől nem látna: valójában nincs a hajában semmi, nem csak úgy tűnik, bizonyosan ez zavarja is a kilátásban, de nem ezért mászik bele a kukába, hogy jobban lásson, illetve azért, de ez nem a haja miatt idéződött elő! Biztos ébredés után vagyunk, és még nem készült fel lelkileg a csattra! (Igen-igen, mintha Édesapa közben tévét nézne; de ez biztos nem befolyásolta a csattosodást és a zokni-felvételt…)

Ma kiraktam a térképeket a falra! (Örökzöld: „Garfield! Képzeld, ma kitéptem egy szőrcsomót a fülemből!”) Késő van, jobb, ha lefekszem aludni!

De csak az EU szellemében, hiszen németül így helyes…!

Vasárnap, egész nap Straßburgban voltunk, kivéve azt a hét órát, amit oda-visszautazással töltöttünk. Janka nagyon jól viselte a buszozást, csak néha kurjongatott, egyébként hagyott mindenkit aludni. A fő cél a parlament volt, az egyetemről Édesanya jóvoltából mehettünk, aki hamarosan szakmai szempontok alapján ír, majd itt lehet elolvasni!

Jankával mi csak turistáskodtunk: mivel nyílt nap volt, gyűjtögettünk az ingyen osztogatott kütyüket, szaladgáltunk, láttunk bohócokat és Miki egeret, nézelődtünk, míg Judit ugyanezt csinálta, szakmai szempontból. Na jó, elment egy előadásra is, amit az egyik alelnök tartott. Mi addig rajzoltunk az EPP-nek macit, amiért cserébe EPP feliratú ételhordót kaptunk; aztán az S&D-vel ugráltunk, amiért lufit és jegyzetfüzetet kaptunk; fényképészkedtünk M. Schultz-cal (igen, elég ciki, de elég vicces, ilyen szempontból vállalom!), a libero frakciótól lépésszámlálót szereztünk be, de hogy hogyan működik, ahhoz nem jutottunk közelebb (egy lépést sem…).

A nap csúcspontja Janka felszólalása volt az EP plenáris termében:

Aztán bejártuk a belvárost: megnéztük a katedrálist, miközben Janka aludt a babakocsiban, igazából az egész sétát végigaludta. Még egy kicsit ténferegtünk, ittunk egy sört/forrócsokit, majd vissza a buszhoz. Igazából elég szép város, hatalmas katedrálissal, érdemes még eljönni ide!

Janka egyébként a lényeget átlátva fogalmazott, amikor hazafelé a buszon megkérdeztünk tőle, hogy mi van Straßburgban: Bohócok vannak!

Ennyi ideje nem közöltünk semmit, pedig történtek dolgok. (Majdnem pünkösdről írtam; de az ugyanakkor van, mint otthon, ellentétben a mennybemenetellel; de hát nagynevű újságok is néha tesznek ilyen hibákat…)

Szerdán próbaidőt kezdtem, és olyan jól sikerült, hogy azóta már kétszer újra voltam, és hétfőn bejelent a főnököm. Persze nagyon elrontani nem lehet. Viccesen kommunikálunk: beírja a gugli fordítóba, én meg angolul olvasom, és próbálom megérteni. A pénteki egy darab fuvarom elég viccesre sikeredett, mert egy fickó nyitott ajtót, aki nagyon hasonlít egy magyar ismerősömre, és teljesen lefagytam az ajtóban. Tegnap pedig az egyik alkalommal három tini lány nyitott ajtót, és ott vihogtak, hogy nem értek semmit… Kedden bejelentett, így már nem vagyok arbeitlos! A héten pedig már egész napokat leszek!

Volt néhány nap jó idő, így kipróbáltuk a ping-pongot; azóta azért Judittal tudtunk ketten is ütni egy keveset:

Hol a labda? A megfejtők között egy hetes remageni tartózkodást sorsolunk ki! 

Még mezítláb is tudtunk mászkálni a 20 fokban! (Kövesd nyomon magadat!)

A hétvége nagy projektje egy fergeteges kirándulás volt: Kripp-Sinzig-Bad Bodendorf. Mindezt természetesen, ahogy a német nyugdíjasok nagy része, biciklivel tettük meg. Ekkor már nem volt jó idő: kétszer áztunk el, a harmadikat nem számoljuk, mert az alig 200 méterre történt a háztól…; kicsit fáztunk, de Janka nahúgyon élvezte az utánfutózást! Hiába győzködtük, nem aludt el, mindenképpen meg akarta etetni a kecskéket:

A film ugyan félbeszakadt pánikkeltés következtében, de a kecskék voltak a legokosabbak, és eszük ágában sem volt Jankába harapni!

Odafele megnéztük újra Krippben a hajót, vasmacskát, ellátogattunk az Ahr torkolatához is, mivel Édesanyának meg akartuk mutatni. Szóval elég jó kis bringázás volt, hazafelé Janka minden ellenkező szóbeszédünk ellenére mégiscsak elaludt a kiskocsiban. Nem mentünk sokat, mégis este az ágyban fekve úgy éreztem, mintha még mindig zsibbadna a …; szóval mintha biciklin ülnék.

P. S.: A bejegyzés, utólagos alcíme utólagos elnézés kéréssel: …és három nap!

Nagy muri van a hétvégén Remagenben, ill. az egész Bonn-környéken. Olyan, mint nálunk egy búcsú, csak nagyobb. Gumicukor-tenger és felesleges kütyük standjai itt is vannak, de azért látni izgalmas dolgokat is. És ingyé’ lehet mindenféle játékokkal játszani és ugrálni a gumivárban is:

Este hatalmas tűzijáték is volt, miközben  a különböző hajóvállalatok hajói vonultak (úsztak…) fel, vagyis le, Bonn felé Linzből, legalább fél órán keresztül, rendőr és tűzoltó hajók kíséretében! Elég jó nézett ki, bár fél óra után már fárasztó volt, hogy még mindig jönnek a hajók…; mikor vége volt a tűzijátéknak, Janka, aki végig szorosan fogva lapított a vállamhoz bújva, megkérdezte: – Vége van a zajnak? – miközben mindenki örvendezett körülöttünk, hogy milyen szép volt. – Igen. – Jajj, de jó! – örvendezett Janka is…

Vasárnap délelőtt Apollináris, mise után egy rövid ima a kertben lévő Mária szobornál, majd sütizés (nem tudom, hogy szentelt volt-e, B.). Sose hittem, hogy egyszer ide is bejutunk, és egy nagyot játszottunk.

A baloldali dombok mögött egyébként ott lapul Bonn, a nagy falu, ahogy errefelé nevezik; a jobb oldali pedig a Sárkány-hegy

Hazafelé, ahogy tegnap is, úgy ma is kellett egyet lovacskázni is.

Apróság: hogy milyen is az eredménye, amikor a németül nem beszélő magyar és a pizzázót üzemeltető iráni közösen üzletel, nos, az a héten el fog dőlni, mindenesetre próbaidőn leszek szerdán, mint autós-futár.

Az új móka:

Minden séta csúcspontja, elmaradása balhét von maga után. Parancsszavak:

• Apa ülj le!
• Te is!
• Dobáld a köveket!

Jankával csütörtökön Krippbe bicikliztünk el, ez a szomszéd falu, sőt, átkeltünk az Ahr-on is, egészen Sinzig eltekerve. Az Ahr torkolat egyébként nagyon szép. egy kis természetvédelmi terület, amin csak bicikliút vezet keresztül. Krippben a pomerádon sétafikáltunk, megnéztük a vasmacskát, a lovasszobrot, a szökőkutat, az autókat szállító kompot, a tűzoltóautókat, és játszottunk a csónakban:

Egyébként azért álltunk meg Krippben, mert úgy éreztem, Janka hátul elaludt, és gondoltam, sétálunk is. Aztánmég láttunk egy csomó virágzó szép körtefát, hazafelé rollerező kisfiút; szóval jó kis biciklizés volt, majd még Édesanyával is eljövünk erre valamikor, amikor szintén ilyen szép, napsütéses idő lesz.

Munkaszüneti napokon az apukákat kiküldik az anyukák a gyerekkel a játszótérre; találkoztam már némettel is! Itt nem csak onnan ismered meg a nem németet, hogy töröknek néz ki, hanem onnan is, hogy fejkendős felesége mellett legalább 4 gyerek szaladgál, míg német nebulóból 1, vagy a duplája, de az se 4…

Mivel általában Jankával ketten tartózkodunk a játszótéren, alapvetően örülünk minden csemetének, mert Janka végre barátkozhat. Volt már, hogy egy kisfiú kb. fél órát magyarázott nekünk, az apukája aztán lelkesen kérdezett tőlünk, mire be kellett vallanom, hogy nem tudok németül; mindenesetre megtanítottuk követ dobálni a folyóba, cserébe a kisfiú megtanította németül a követ.

Igazán szórakoztató volt május elseje. No nem azért, mert tök kihalt volt az egész város, semmi szórakoztató program nem volt, hanem mert tanúja lehettem a „gyereksétáltatásra” ítélt férfiak feladatmegoldási próbálkozásainak. Adott két kisfiú, két apuka, akik egyébként nem ismerik egymást. Egyik apuka lelkiismeretesen heverészik a csúszda mellett, hogy bármikor bevethető legyen, másik apuka mobilozik, néha morog a gyerekével, mit csináljon, mit ne. Pl. Jankát hagyja lecsúszni! De Janka mostanság csak felmászik 2 m magasba, aztán le kell venni, mert nem akar lecsúszni…
Azonban kiderült, ezek az apukák igazán evangéliumi módon viselkednek, mintha csak a szőlőművelő két fivérről lenne szó. Szóval a csúszda mellett fekvő apuka a nagy figyelésben szép csendesen elaludt: még Janka is azt mondta, miközben arra biztattam, hogy csússzon le, hogy cssss, alszik a bácsi! A másik apuka, a telefonos, közben nem csak a saját, hanem az árván maradt másik gyermeket is hintáztatta. Én meg röhögtem – Judittal együtt.

Egyébként nagyon aktív munkakeresésbe kezdtem, hirdetést még nem adtam föl, de így szólhatna:
Munkát keresek néhány hónapra, viszonylag jó fizetésért. A magyar mellett igény szerint latinul kommunikálok, de csak írásban, 8 napon belül! Mindenesetre a fizetésemet tanúk előtt is tökéletesen megszámolom németül!
És persze mindezt, a hatékonyság nevében, megőrizve a szöveg autentikusságát, magyarul kellene közhírré tenni! Szóval: most, hogy regisztrált munkanélküli lettem, retteghet a német munkaerőpiac!!!!

Mert hogy ez is az élet velejárója (folyója…). Gondolkodtam, mennyire illik erről írni, de ma délutáni alvás helyett egy nagy adag kaka fogadott bugyiba csomagolva a szoba közepén, ami alapvetően meghatározta a napi hangulatot. Alvás helyett először a könyv lepisilése következett, majd félórás szünet után az előbbi akció. A félre értések elkerülése érdekében: mindkettő Janka volt! Persze, jogosan lehet Janka felháborodva, hogy ezt ide leírom, miközben a sajátomról egy szót sem ejtek. – Tudod, Janka, ez azért van, mert ha  Te kakálsz, bárhol, bármikor, bárhová, az mindenkinek aranyos, míg az én béltraktusom ecsetelgetése nem sok emberből vált ki hasonlót, érted? – Értem! – mondaná Janka, és biztos lehetnék benne, hogy nem érti.

Épp ma néztük egy magyar népmesét, ahol a feleség mindig éppen mást csinált, mint amit  a férj kért tőle:  – Tiszta Janka – így szóltam. Bármikor szólok, hogy erre megyünk, a másik irányba indul; ha azt mondom, pisilni!, nem; ha azt kérem, igya meg a tejet, nem; ezért aztán, akárcsak a népmesében, módszert váltottam: – Janka, ezt a szalonnás katonát nem eheted meg, mert én eszem meg! – erre rohan, hogy: – Most én! – és hamm, bekapja, majd vacsorára beszalonnázunk, miután két órával előtte, almát/narancsot/répát ettünk, mint az életmódváltásra való felvezetésképpen, erre este tízkor beszalonnázik: azért, mert nem akartam „kornflékszt” adni neki, amit minden reggel és este kér, ha rajta múlna, csak azt enne.

Szóval ma nem volt alvás, helyette inkább elmentünk sétálni, kivételesen a Rajna partra, és kerülgettük az aknákat, amik szintén nem túl aranyosak, és kutyától származnak: Remagen, az ezer kutyaszar városa!

Illusztráció: a kép a Erpeler Ley-en készült!

Majdnem elfelejtettem: Janka mégiscsak hámlik!!!

Vasárnap. Mise az Apollinárisban, nincs utána sütizés. Mise közben, az első olvasmánykor a gyerekeket kivitték a nővérek, hogy külön foglalkozzanak velük. Janka is ki lett szólítva, mentem vele. Egy kis szobában ültünk, a kedves nővér gitározott, aztán felolvasta az evangéliumot, majd magyarázta, beszélgettek. Jankával csak ültünk, mint a kukák, ill. ő, korát, mint helyzetet kihasználva, egyszer csak megszólalt (kb. 5 perc után): Menjünk vissza Anyához! Végül a bicskám lefoglalta, Bár izgultam, mert a nővér rászólt a gyerekekre többször is, hogy üljenek rendesen, én meg bicskát adok a gyerek kezébe, hogy játszon… Aztán a nővér próbált bevonni engem is a beszélgetésbe, de emlékeztettem, hogy csak angolul tudok (kicsit átvertem, mert angolul sem…), így elmagyarázta angolul. Mint utóbb kiderült, megértettem!

Egyébként Janka nem hámló orrának ehhez semmi köze; csak ez ma történt.

Viszont szerdán elhajóztunk Bonnba és vissza: nagyon olcsó volt a hajójegy, jó időnek ígérkezett; Bonnra kb. 50 percünk jutott, mert az utolsó hajóval jöttünk is vissza, szóval 3 órát hajókáztunk, Bonnban egy sört sem volt idő meginni… Elég szép egyébként az egész parti szakasz, amerre jártunk, egyszer majd, ha újra jó idő lesz, majd végigjárjuk ezeket a helyeket még egyszer, de autóval, vagy bringával. Szóval elég jó idő volt, mindhárman eléggé leégtünk, ahol csak tudtunk: az orrunk és a nyakunk.

A Sárkány-hegy, és a névadók

Azóta szinte egyfolytában esik az eső: ma sem esett, és talán tegnap sem, de pénteken igen, és most is felhős, 10 fok sincs napközben; nincs sok kedvünk kimenni, ilyen jó idő után.

És a bonni egyetem