Nem bírom kivárni, míg Édesanya ír róla; mivel már második hete Janka oviba jár, és még érdemleges információt nem adtunk; átfogó, összefoglaló, szerteágazó, visszacsatoló, és még különböző igekötős cselekvéseket kifejező írást tehát Judit ír; azt nem tudom, hogy a Straßburgi előtt, vagy után, de ugye azt még nem tudtam sajnos belinkelni az előző bejegyzésemben.

Ma úgy kezdődött, hogy reggeli előtt hozta nekem a játékokat, miközben egy kislány beszélt hozzá, aki szeretett volna vele Jankával játszani; én biztattam Jankát, hogy játsszon vele, de hiába; erre az óvónéni (na ezt mondja meg valaki, hogy kell írni!) elkezdett Jankának magyarázni, mire Janka fogta magát, és elment a kislánnyal játszani. Megsemmisültem: az egy dolog, hogy atyai szigorom fabatkát sem ért, de még németül is jobban ért Janka! Aztán, ahogy visszajöttek, elkezdett németül számolni…

Erről jut eszembe: egyik nap, amikor a lován ül, egyszer csak azt mondja nekem: „atyai barátom!” (Szaffi; ajánlom mindenkinek, aki 10-nél kevesebbszer látta; századszorra is igen jó!)

És ma volt tornaóra, ami leginkább attól volt emlékezetes, hogy kétszer is fellökték szaladgálás közben: nem nehéz, messze ő a legkisebb; viszont volt egy elég nagy fiú, aki még mindig pelenkába volt, az eléggé meglepett. Talán a sast tanulták, de az biztos, hogy madarat, mert egész végig repkedtek; ami tornát itthon láttam a Petőben, jóval színvonalasabb volt, és szörnyű dallamú énekecskéket próbált az óvónéni tanítgatni közben; ezért is du. a játszótéren hintázás közben szép gyerekdalokat énekeltünk (magyarul!). Hintázás közben egy óráig is lehet énekelgetni, de jobb szeretem, ha csak ketten halljuk. Múltkor, amikor épp délben voltunk kinn, a déli harangszóra még az Üdvözlégy Máriát is elénekeltem Jankának: egyrészt más nem érti, másrészt Ferenc pápa valami ilyesmire biztat; bár lehet, hogy Németországban ezért valamilyen büntetés jár, mert köztéren, mások által nem kikerülhető módon, hangot adok vallási meggyőződésemnek, amivel már eleve a buzikat utáló homofóbbá válok. Ez most egy kirohanás volt, mivel eléggé kiábrándító volt egy cikk, amit ma olvastam ilyesmikről.

Hogy valami vidámmal fejezzem be: Janka nem csak a számok, hanem az elutasítás szakszavát is egészen megtanulta, Trotro-tól:

Rövid magyarázat a filmhez: ez valóban egy kuka, de még nem használtuk cél-szerűen; így tehát nem a szemetet dobálja kifelé, hanem a játékait! (Igen, az üres flakon az egyik legjobb játék, még véletlenül sem szemét!) Ezenkívül mintha a hajában nem lenne semmi, és ettől nem látna: valójában nincs a hajában semmi, nem csak úgy tűnik, bizonyosan ez zavarja is a kilátásban, de nem ezért mászik bele a kukába, hogy jobban lásson, illetve azért, de ez nem a haja miatt idéződött elő! Biztos ébredés után vagyunk, és még nem készült fel lelkileg a csattra! (Igen-igen, mintha Édesapa közben tévét nézne; de ez biztos nem befolyásolta a csattosodást és a zokni-felvételt…)

Ma kiraktam a térképeket a falra! (Örökzöld: „Garfield! Képzeld, ma kitéptem egy szőrcsomót a fülemből!”) Késő van, jobb, ha lefekszem aludni!