Ma hazafelé az autópályán láttam egyet s mást:

1. Kislány az anyósülésén fekszik a műszerfalon, az anyukája ölében. Nyilvánvalóan nem volt bekötve. Meg amúgy is…

2. Dombon felfele lerobbant személyautó mellett álló nyolc tanácstalan ember.

3. Egy kisteherautó hátsó sora mögé beépített parki pad.

4. Egy platós teherautó kabinjában utazó három férfi. A platón utazó három nő.

Egyébként egész megtetszett a török vezetési stílus. Igazából többet használják a dudát, mint az indexet. A zebrához (mit zebrához, szóval a helyhez, ahol az emberek általában átkelnek az utcán) közeledve vad dudálásba kezdenek. Ez azt jelzi, hogy nem fognak megállni. Ha nem dudál, megáll. Ugyanez történik a kereszteződésekben is. Ha dudál, akkor neki van elsőbbsége.

Tegnap hamamban jártunk, ami nagyon jó volt.

Három török lány kísért minket, de ők sem igen tudták, hogy mi a teendő. Egy viszonylag távolabbiba, ámde tisztába mentünk, ahol először átöltöztünk, majd beültünk egy finn szaunába. Globalizáció rulez. Ezek után következett a hamam, ami abból áll, hogy sok sok pici medencéből tálakkal magunkra merjük a vizet. Aztán hoztak valami hígított trutyit, amivel jól bedörzsöltük magunkat. Valami testpakolás lehetett. Ebben a teremben középen van egy hatalmas márvány kő, amin egy időben négy ember fekszik, akiket masszíroznak. Ez a masszírozás abból áll, hogy vesznek egy jó erős dörzsi kesztyűt, és végigsikálnak és megmasszíroznak. Én amúgy is szerettem, hogy ha vakarják a hátam, úgyhogy ez pont nekem való volt. Ja, egyébként MINDEHOL megmosnak. Szegény Tahlia majdnem sírva fakadt, egyrészt mivel még életében nem látta Lucyt félmeztelenül, másrészt mert benyúltak a bugyija alá… Mondjuk ezt az ausztrál nudizmus fóbiát nem értem, mikor nyitott ajtónál pisilnek… És a tengerparti szex is elég népszerű… A végén a fejemet is jól megmosták. A végén olyan érzésem volt, hogy még az életben nem voltam ilyen tiszta. Az ausztrálok pedig kiakadtak, mert levakarták róluk a barna bőrt.

Nagyot sóhajtott, és csak ennyit mondott reggel Janka, amikor megitta a szokásos gyümölcslé adagját, majd ledőlt a kanapéra. Ha még fél évet maradunk, egyikünk sem fog olyan fesztelenül németül beszélni, mint Janka…

Tegnap közösen mentünk oviba, bemutattam großmuttert, és újra elmondtam nekik, hogy ez bizony itt Németországban furcsa, de ő a Mama, a großmutter. És ő fog Jankáért jönni. Meg menni vele, hiszen ma már nem velem akart oviba menni.
Du. megnéztük a játszóteret, majd megmutattuk a Mamának a főteret is. Hiába, itt továbbra is olyan izgalmak vannak, hogy még! Pl. 20 fok fölé már lassan egy hete nem megy a hőmérséklet, de legalább a nap se süt!!! (Ma reggel azért erre ébredtünk, sőt, egész napos napsütés várható a tegnapi előrejelzés szerint; hát, valahol a felhők fölött… Így aztán a játszótér és az utcák újra kiürültek, beállt az áprilisi közállapot: csak a kutyájukkal közös egészségügyi sétát végző mamikkal találkozunk, meg néhány kacsával.

Közben én is az integráció rögös útjára léptem: próbálok töröknek kinézni…

Cuki ausztrálkákat felvilágosítottam, hogy mikor fedeztek fel Ausztráliát.

Kb. 10 percet beszélgettünk az aboriginekről, azt mondták, életükben nem elmélkedtek meg róluk ennyit. Az előző miniszterelnökük volt az első, aki bocsánatot kért az üldöztetésekért, ami egy igazán nagy szó. Azóta minden évben megtartják a bocsánatkérés napját. Az aboriginek egyébként kapnak állami támogatást, pusztán azért, mert aboriginek. Közülük kevesen beszélnek angolul, és nagyon nem integrálódtak. Elszigetelten élnek, nem hordanak szokványos ruhát, gyűjtögetnek, analfabéták. Azok közülük, akiknek valamelyik női felmenőjét fehér férfihez kényszerítették, egész jól integrálódtak. Ritkán még lehet velük találkozni általános iskolában. Hiányzik az alkohol-emésztő enzimjük, ezert nagyon-nagyon részegek már egy kicsi piától is. Előszeretettel erőszakolják meg a saját fajtájukat. Nem tudjak, hogy mit kéne tenni velük.

Megbeszéltük, hogy legközelebb, ha kérdésük van, tegyék fel nekem nyugodtan. Tehát tisztáztuk, hogy merre van Románia, és Gallipoli.

Közben a német srácot is tanítgattam a saját történelmére. Pl. hogy milyen egy középkori város.

A lengyel egyetem nagyon furcsa. Nem nagyon társalognak. Egy lengyel fiú és három fehérorosz lány jött. Titkosszolgálatot tanulnak. El nem tudom képzelni, hogy a fehérorosz lányok mit fognak kezdeni a lengyel titkosszolgálati végzettségükkel…

A törökök egy kicsit többet tudnak a történelemről. Például büszkék az Oszmán Birodalom vendégszeretetére. És durva, hogy szempillantás alatt megtanultak változatosan, akcentus nélkül magyarul káromkodni. És másnap is emlékeztek rá.

Ma megnéztünk egy fél órás videót arról, hogy milyen csúnya dolgok történnek Törökországban. A rendőrség könnygázzal és vízágyúval oszlatja fel a tüntetéseket. A csúnya rendőrség vehetne pár tippet a magyaroktól, pl. hogy viperát és gumilövedéket is be lehet vetni. Jó-jó, azon vannak kiakadva, hogy a könnygázt nem könnyezésre használjak. Ilyen távolságból talán már könnyű égési sérülést tud okozni.

Többek között ilyeneken vannak kiakadva az emberek, hogy éjszaka nem lehet alkoholt árusítani a boltokban. Kapásból felvilágosítottuk őket, hogy ugyanez a helyzet Magyarországon, Angliában, Ausztráliában és az USA néhány államában is, az emberek mégsem vonulnak az utcára. Másik probléma, hogy nincs szólásszabadság, mert amikor a tüntetések kezdődtek, pingvinekről szóló természetfilmet kezdtek el sugározni. Szerintem vezetői szemszögből indokolható döntés, de talán hiba volt. Azóta azt emlegetik, hogy nincs szólásszabadság, holott mutattak tegnap 7 újságot, és mindegyik címlapján a tüntetésekkel foglalkoztak. A videón, amit mutattak, a tüntetések elől a kocsmába bemenekülő embert láttunk. A háttérben egy bekapcsolt tv, a tüntetésekről szóló élő tudósítással. Valóban, a youtube pár évvel ezelőtt be volt tiltva, de ahhoz képest ma már csupa-csupa szabadság van. És külföldre is ömlik minden hír. A probléma igazából az, hogy a pozitív felhangú hírek azok, amiket kicenzúráznak.

Az utolsó nagy történelmi tömegmegmozdulás az első világháború után volt. Szerintem szimplán arról van szó, hogy unják magukat. Sajnos a nagy unalomba eddig hat ember halt bele. A legszörnyűbb az, hogy a videón 8-10 éves gyerekeket is láthattunk könnygáztól fuldokolni. Igazából Janka-korabeli, hintázó kislányt is láttam. A szülőkkel nem is tudom, mit kéne kezdeni. A lényeg, hogy egyelőre nem vagyok túlzottan meggyőzve.

A tüntetések cassus bellije egy bejelentés volt, miszerint a csúnya, konzervatív Erdogan fel akar számolni egy parkot Isztambulban, és a helyére bevásárló központot építeni. Biztos csak fejkendőt és hasonló klerikális borzalmakat fognak árulni.

Tegnap megvoltak az első előadások. Rajtunk kívül egyik csoport sem találta meg, hogy hol van a reggeli (a kolival szemben), ahol az aranyos, ám angolul nem beszélő török egyetemisták vártak minket, hogy átkísérjenek az egyetemre. Fél óra késéssel indultunk reggeli után, mivel egyrészt a többiekre vártunk, akiket közben már felvett egy kisbusz és kérdésükre, hogy hol tudnának pénzt váltani, azt a választ kapták, hogy miért is ne menjünk el most?

Az előadás előtt mindenkinek be kellett mutatkozni két mondatban, ami úgy történt, hogy amikor a két, fél éve Németországban edződő ausztrálra került a sor, bevonult hat török csipsszel és üdítővel, majd pedig el kezdtek hangosan törökül beszámolni a történtekről. Szegény ausztrálkák teljesen lefagytak, hogy mi van. Következett tíz perc piaosztó szünet, majd öt perc kávérendelés-felvevő szünet.

A bevezető előadás kezdete után tíz perccel újabb tíz perc kávérendelés-felvevő és kávé-kiosztó szünet (az előző rendelést folyamatosan hoztak). Újabb öt perc tisztázni, hogy a török kávét lehet sok, közepes és semennyi cukorral kérni.

Következtek a rövid bemutatók a résztvevő egyetemekről. Mi persze nem tudtunk arról, hogy kéne egy prezit tartani, de sebaj, azért elég jók voltunk. A pedál magyarok viszont képeket is mutogattak. Természetesen ezek kezdete után tíz perccel ismét szünet, ezúttal tömeges kávékiosztás. Egyébként tök finom a török kávé.

Ezt egy rövid prezentáció követte az újságírásról. Elég rossz volt, és nem csak azért, mert a tanárok nem beszélnek angolul. De volt egy olyan öt perces etap, amikor törökül viccelődtek valamin egymás között. A téma a tévés társkereső műsorok volt. Egyébként az az érzésem, hogy a következő két hét azzal fog eltelni, hogy magyarázzák nekünk, miért is kell minél több embernek meghalni a szabadság érdekében. Képeket is mutogattak, persze előtte tíz perc szünet, és egész más témák felvetése, míg a projektort beállították.

Pár infó: Törökország lakossága: 75 millió. Ebből kb. 60 millió török. A törökök arcról megállapítják, hogy ki a nem török (sejteseim azért nekem is vannak…). Erdogan azért rossz, mert túl konzervatív, és mert nem szereti Attatürkot. Így az ország rossz irányba megy, ezért a haladóbb szellemiségűek ki fognak vándorolni. Jelenleg Erdogan többséget élvez a lakosság körében, de csak azért, mert kihasználja a vallást, és a kevésbé képzett rétegek tudatlanságát. Ezzel szemben a főnök szerint Erdogan teremtette meg a középosztályt Törökországban. Érdekes, hogy mennyire másként vélekednek arról, hogy Törökország épp jó irányba halad-e vagy nem… Pár hónap múlva amúgy választások. Erdogan támogatottsága még a tüntető egyetemista barátaink szerint is 68%(!).

Az egész város tele van hatalmas kóborkutyákkal, ez itt a helyi galamb… de nem olyan nagy baj, ha megtámadnak, mert be vannak oltva veszettség ellen. A bébinyulakat nem eladásra kínáljak, hanem megjósolják a jövőt.

A vacsora finom volt. Igazi kebab, nagyon finom desszerttel. Küfene, vagy mi volt. Lassan kezdem megszokni, hogy minden nagyon sós. És minden kajában van joghurt, és mindenhez joghurtot isznak. A végén tea, utána kávé.

Édesanya szombat este elment Törökországba, ahogy az lentebb olvasható. Viszont aznap még elment nyelvvizsgázni az egyetemre, mi meg Jankával csavarogtunk egyet a város főterén, ahová Janka a következő képen hívott: – Komm, Édesapa! – Igazából semmi izgalmasat nem csináltunk, de Janka ebből is kihozza a maximumot (a végén a beállásra koncentráljunk!):

Vasárnap misére mentünk, és sikerült rávennem Jankát, hogy az igeliturgia alatt elmenjünk a gyerek foglalkozásra. Végül elég jól sikerült: valami sárga madarat kapott, amivel még másik 4 madarat fogó kisgyerekkel együtt egy kis mesét játszottak el (Janka biztos értette, miről szólt); persze a madarat úgy kapta meg, hogy már épp megkapta egy kisfiú, és erre Janka, aki szintén spontán (!) jelentkezett érte, színművészeket megszégyenítő módon, hogy nem ő kapta az utolsót, kétségbe esett, amire a néni egyből kikapta szegény kisfiú kezéből a madarat, és odaadta Jankának. Éneket is tanultunk, amit aztán a mise végén Janka is énekelt az oltár előtt, a többiekkel.
Áldozáskor kitört a balhé, mert a mi oldalunkon egy néni (ezen, bár mióta itt vagyunk, látom, mindig eléggé meglepődöm; és ez nem antifeminizmus!) áldoztatott, és Jankának a néni kiskeresztje nem volt jó (mekkora antifeminista!!!! és kirekesztő!!!; no, úgy látszik, ez is neveltetés kérdése…), hanem a papbácsitól kellett volna. Szerencsére mise után sokáig szöszmötöltünk odabenn (Janka gyertyázott: aki jött, hogy gyertyát gyújtson, annak személyes adta át a gyertyákat…), így a papbácsival együtt mentünk ki, és kértem tőle Jankára egy kiskeresztet, így már teljes értékű volt számára is a vasárnapi mise!…

Este dolgozni mentünk: Jankának beüzemeltem a Szaffit az autóba, sokszor ki sem akart szállni emiatt. Néha segített, hozta az ajándék kólát, aminek a megrendelő nagyon örült. Szokás szerint kuncsorgott pizzát Marjantól (ő a főnököm), de a sima bröccsen (hogy valójában hogy írják és ejtik (mivel Marjan németje amolyan nem helybeli…), az egyelőre rejtély, de ez pizzatészta egy kevés paradicsommal és sajttal sütve) jobban ízlett neki, mint a pizza (mindkettőt kapott). Szóval Janka nagyon ügyes volt, és végül 9-kor el tudtunk jönni.

Ma mentünk a Mamáért, sajnos eltévedtünk, és levontam a nagy tanúságot: ha Németországban ki van írva, hogy egy település autópályán erre van, akkor:

1. arra van;
2. tökre nem arra van, hanem hatalmas kerülőre vezet, és az ellenkező irányú településre is azt írja, arra van;

Tehát: sose tudhatod, csak ha otthon minden lehetőséget kizárva megnézed, vagy veszel magadnak egy igen részletes térképet, mivel egy általános No. térképen 5 autópálya helyett csak egyet jelölnek, tekintettel arra, hogy egy irányba legalább 10 autópálya megy kiírás szerint, valójában csak 5, de biztos, hogy a leghosszabbat fogod kifogni, ha nem nézed meg előre!
Azt gondoltam, a környéket már eléggé ismerem, de itt minden utakból áll, és semmi sem arra van, amerre gondolnád; ill. még ez sem eléggé kifejező, hiszen Édesanya is eltévedt már szemem láttára!

Hazafelé azért már simább volt, csak egy nagy dugót ki kellett kerülnünk, így keveredtünk be Köln egyik külvárosába, de ezt kölni kirándulásnak semmiképp sem nevezném, szóval Köln majd legközelebb!…

Ma emiatt elmaradt az ovi, holnap megyünk: ki oviba, ki dolgozni.

Sikeresen megérkeztünk. Gyorsan írok pár kultúrsokkot.

A repülő olyan volt, mint egy újszülött-osztály. Van egy kb. négyszer akkora kabin, mint egy öltöző kabin a talpig beöltözött nőknek, ahol leveszik a kabátot(!), hogy kivihessék a kabinból átvilágítani. Lucy haját átvizsgálták, hogy rejteget-e benne bombát.

Nagyon meleg van. Az egyetem kb. akkora területen terül el, mint Gödöllő. Izmir sokkal nagyobb, mint Budapest. A homokos tengerpart egy óra buszozásra van. A lebetonozott kikötő, kb. 20 perc metróval. A metróig kb. 15 percet gyalogolunk. Visszafele két órát, végig követve a reggeli taxisofőr nyomát, aki rossz irányba vitt minket. Derékig érő kutyák őrzik a területet (időnként csak vegetálnak a melegben, időnként hat oldalog körülöttönk, időnként kettő rohan csaholva felénk). Senki nem beszel angolul. Még ki kell találnom, hogy mi a bánatot tanulnak akkor az iskolában… Senki nem fogadott minket. Az egyetemnek mégsem azon a kampuszán lakunk, amit kidobott a google.

Kb. 12 ezer forintból hatan többfogásos menüt ettünk, többszöri piával. Én hülye olyan italt akartam kerni, aminek nem ismerős a neve (angolul se tudtam, hogy mi lehet). Hát csípőspaprikás feketeretket kaptam… Itt mindenhez sós kefírlevet isznak. Az étel finom egyébként.

Az utcán kiteszik a negyven fok, napsütésre az osztrigát árulni. És a tojást is. Na meg savanyúságot, ami egyébként jól nézett ki. És rengeteg hülyeséget. Pl. újszülött nyulakat. Töröksípon játszanak. Vízipipát szívnak, dámajátékot játszanak és törökülésben ülnek. Tudják, mi az a Hungary…

Találkoztunk kétszer is tüntetőkkel, de kb. csak 50-70 emberrel. Kifaggattam a főnököt. Erdogan párti, gondolom Németország is. Szerinte Erdogan teremtette meg a középosztályt. És a ‘közel-keletnek’ kelet-európáról kéne példát vennie demokráciaépítésben(!) na jó, igazából a Baltikumra értette. Ami a legkiakasztóbb: MINDEN EGYES butikban kint lóg a török zászló!!! (Tekintet nélkül Mekire, Zara-ra, stb.) Ez egyébként nem a tüntetések hatása, állítólag tavaly meg több volt. Kb. minden ötödik lakáson kint van a zászló. Az emberek állnak az utcán és zászlót árulnak. Vagy Atatürk-os pólót.

Ami biztos: sehova nem megyek egyedül. Sehova nem mehetünk egyedül, mert nagyon nagy feltűnést keltünk. Mivel nincs homokos tengerpart, nincsenek turisták. Az étteremben öten álltak felettünk, és lestek, hogy mit kérünk inni. Szőke hajunk és fehér bőrünk pedig akkora feltűnést kelt, hogy ijesztő és veszelyes.

Egyébként állítólag ez a legmodernebb, legliberalizáltabb város Törökorszagban. Szerintem kezdésnek pont elég megemészteni. Valahogy így képzelem Bukarestet. Azért remélem megnézünk egy-két szomszédbeli falvat is.

(Ez más téma, de ezt se tudom elhinni: ma egy második forrásból is megerősítést nyert, hogy a szerencsétlen német fiatalok öt éven keresztül történelemből kizárólag a nácikról tanulnak. Csoda, hogy megy valaki töri szakra, ilyen tanterv mellett.)

Hétfőn Édesanya sikeresen elintézte a fürdőjegyet, így van egy ingyen belépőnk egész évre – már amikor jó idő van; és nincs rajta név, úgyhogy – bár izgultam emiatt, de – simán be tudtam vele menni Jankával, merthogy kedden elmerészkedtünk a 35 fokban; vagyis utána, mert kb. 6-ra értünk oda: nem nagyon akart Janka felkelni, én meg, mivel nem dolgoztam, nem erőltettem: ha felkel, strandolunk, ha nem, nem.
Janka nagyon izgatott volt (én is, csak én a belépő miatt…), és ruhástul futott volna a medencébe, ha hagyom. Aztán mikor bedugta a lábát a vízbe, eléggé meglepődött, mivel az hideg volt; csak azért ment bele, mert egy gyerekcsúszdáról csúszott bele a vízbe (biztos nem mérte fel rendesen a helyzetet); úszógumi volt rajta, a lába leért, de vagy 10 percig erősen kapaszkodott, sikított, ha elengedtem, aztán elúszott, labdázott (egy kisfiú majdnem lenyúlta a labdáját, úgy kellett elkapnom a kis törököt!). Szóval eléggé élvezte, látszólag nem fagyott meg. Végül csak kicsalogattam, mert Édesanya már várt ránk a fürdő előtt. Janka éhes volt, úgyhogy a Rajna partján leültünk , és befalatozott.

Annyira jól sikerült a strandolás, hogy másnap erőt vettem magamon, és elmentem úszni, miután elvittem Jankát az oviba. Eléggé kidöglöttem, eléggé hamar; szerintem az úszást alapvetően halaknak találták ki; mellettem volt egy bálna, az úgy úszott, mint a nyúl; képzavar…; szóval ez az oroszlánfóka a szárazföldön nem annyira mozgott, viszont a vízben nagyon. Hiába: a zsírt felveti a víz. Én meg háton úszva (állítólag az a legjobb) 50 m után kidöglöttem (azért ennél végül többet úsztam), közben egy bácsinak végigkarmoltam a fél hátát (nem láttam értelemszerűen); kicsit úgy éreztem magam, mint Eric, az angolna… De hősiesen úsztam 20 percet, gondolva arra, hogy kezdésnek nem rossz; de nem is ezért: mennem kellett dolgozóba!…

Aztán – most már alvás helyett, – elmentünk Jankával újra strandolni 4-5-ig, utána meló; hát nem volt olyan meleg, mint kedden, vagyis inkább nem sütött a nap, de nagyon fülledt meleg volt. Janka már ugrott is a vízbe, sőt, úszógumit sem kért; néha víz alá került, mikor elcsúszott, hiszen nyakig érő vízben rohangált, de csak egyszer esett pánikba, amikor ugrált a medence széléről, és hagytam, hogy teljesen belecsobbanjon: csodálkozott, hogy vizes lett a szeme… Most jobban is elfáradt, kimentünk enni, aztán menni kellett dolgozni, de ő meg szeretett volna még visszamenni… Szóval a pizzás néninél állt a balhé, szerencsére volt egy közeli fuvarom, és Édesanyának át tudtam adni Jankát, gondolva, hogy ezek után 8-kor biztos elalszik; nem tévedtem sokat, tíz óra 28-kor talán el is aludt…

Ma dörög és esik, 25 fok van, de nincs nagy kedvem úszni menni; Jankának viszont lehet hogy lesz strandolós kedve…