Ez valami vicc?

Nem. Gábor tegnap erős elhatározást tett, hogy a legjobb remageni sztorikat ráérő idejében leírja.

Nos igen, ráér, nincs semmi dolga, egész nap otthon van Jankával, tisztára, mint valami ráérő otthon- és gyesen lévő anyuka, aki bármit csinálhat, mert egész nap otthon van, ráér. Ezzel az antifeminista gondolattal az első napokban leszámoltam, felnőtt létem tevékenységét kizárólag Janka alvási idejére tudtam beszúrni (e-mail, internetezés – mind az öt honlap!, egy kis passziánsz….; ja és vannak a nem számítógéphez köthető tevékenységek, mint például…..; egyszer már olvastam is; kétszer; szakdolgozathoz anyagot; de ahhoz is előbb-utóbb számítógép kell). Bár tegnap és ma megfigyeltem, hogy Janka kb. fél órácskát 5-10-15 vagy ennél kevesebb percet) egyedül is eljátszogat, tehát van remény, és ez ma egy kicsit működött is. Egy -egy levelet kiszaladtam megnézni, aztán vissza, mert táncolni kellett, szoknyát kellett venni, majd pisilni, olvasni huszadszorra is ugyanazt a könyvet, amit egyébként már nem csak Janka, hanem én is fejből tudok; aztán a szokásos alvási procedúra: azonban ma nem én aludtam el délután hamarabb, mivel mérges lettem, hogy a gyümölcslével mindent összelocsolt az ágyban (minek odavinni?! minden csak nevelés kérdése; erről jut eszembe:). Minden olvasott oldalra rábök, és ez a rövid, de egyértelmű utasítás hagyja el csöpp kicsike száját: „Ezt akarom!” (Amit egyébként kiskora óta nem, vagy alig mondunk neki, mert hát akarni…; na ezt se mondtuk!). Erre rámosolygok: „szeretném!”, amire visszamosolyog, és utánozhatatlan huncut szótagolásba kezd: „sze-jet-ném!”. No most a könyv ha 20 oldalas, akkor hússzor játszódik le; néha én fáradok el, és elfelejtek szólni; azonban tegnap pl. Janka nem koncentrált eléggé, és kimondta: „Ezt szejetném!”, így egybe szótagolás, előzetes kérés és huncut mosolygás nélkül; aztán rájött, és rám nevetett: azóta ilyen nem volt….

Játszótér:

Minden séta omegája: onnan már nincs visszatérés, legalábbis Janka saját lábán (alternatívák: babakocsi, nyak; öl: na azt már nem, ahhoz nehéz vagy, Janka!). Ki a házból, le a partra, kavicsszedés (a kutyák is ott sétálnak, és a kavicsot ők nem szedik, hanem termelik, tehát résen kell lenni!), bújócska a DK hajótársaság bódéja körül, (ahonnan a reklámanyagot is szerintem csak mi hordjuk, tekintve, hogy ma láttam az első konkrét turista csoportot a parton), majd az aznapi úticél: játszótér! Legfeljebb ideág motorozik, de más a nagy stégnél feladja, bújocska után. De a játszótér egy titkos energiaátadó bázis is egyben, mivel nem lehet olyan fáradt Janka, hogy ott ne kezdődjön új élet! De itt is mindennek rendje van: először csúszda (most már hanyagolja; különben is az első két napon lecsúszott, de utána már alig-alig, tegnap és ma egyáltalán nem), majd felmászni egy toronyra, onnan leugrás (édesapára), majd hinta, békák (mérleghinta) (ez utóbbiak értelme akkor teljesedik ki, ha Judit is ott van: két hinta van egymás mellett, tehát ott is, a mérleghintán meg hát természetes, hiszen ahhoz két ember kell! Viszont: csak Jankának van kesztyűje és mindenki más már rég megfagyott mellette…), majd falmászás, ahol pontos megállóhelyek vannak, ahol keksz-osztás van (az alábbi szövegvariánssal: „kekszet akajok!” – „kérek!” – „kéjek!”). Eleinte senkit nem láttunk a játszótéren, néhány félig megfagyott biciklista húzott el a parton, ill. mivel úgy tűnik, a városban mindenkinek van kutyája, és azok a partra járnak ööö…. egészségügyi sétára, hát azokat. (mivel a parton van a játszótér is…)

Emberek:

Az első napokban eléggé csodálkoztam, mert senkit nem láttam az utcán (- néhány fok, hideg szél). Aztán gyík szindróma: ma már többen vannak, sőt, ma tömegeket láttam (legalább 20-an voltunk egyszerre 100 méteren belül!); na meg turistákat is!

Elmentünk megnézni egy játszóházat, az oviban ajánlották, ahova remélhetőleg májustól Janka járni fog. Már a kapuban visszafordultam volna legszívesebben. De bementünk, ahol Janka hangosan megszólalt: „Büdös van!” Igazából röhöghetnékem volt, mert tényleg büdös volt, Judit benn maradt érdeklődni, mi meg kimenekültünk. Aztán mikor Judit kijött, mondja, hogy havi néhány száz euró; én meg kiakadtam, hogy ez egy putri, akkor se hoznám ide, ha ingyen lenne; és tényleg: nem is vittük oda! (nem is ingyen volt…)

Lakás:

Meg vagyunk elégedve, íme:

Jó, lehet jönni vendégségbe! (ez egy meghívó!) Nincs mosogató gép; de még csak néhányszor fejeltem le a falat/mennyezetet/féltetőt. Ami jó, hogy Janka külön alszik, mióta itt vagyunk, ügyesen rászokott. Néha átmászik hozzánk éjszaka, aztán amikor jobban magához tér visszamászik; legutóbb pelenka nélkül, mert én meg levettem aztán órákig így aludt…; de egyáltalán nem ázott el az ágy, aminek örültem, bár izgultam, de (hogy fokozzam) nem annyira, hogy emiatt felkelljek és bepelenkázzam…;

Szóval azért ez nem mind ma történt, és ennél már csak rövidebb feljegyzéseket készítek, hogy az utókor tanulhasson őseinek gyermeteg/gyermekes történeteiből (is).

Ja igen. Pisti egyszer csak itt járt. Este álmos volt, reggel korán ment. Kár. Jó volt élőben látni valakit, aki magyarul beszél rajtunk kívül; és egyszercsak a parton találkoztunk egy kolozsvári fickóval, csak Janka nyafogott, és nem nagyon tudtunk beszélgetni; az kiderült, hogy itt dolgozik és ritkán hall magyar szót!