Andinál és Ákosnál jártunk péntek-szombat; legfőképp erről írok, bár vártam, hogy esetleg Andi megelőz, és akkor csak be kell linkelnem…
Szóval péntek este fél 6-kor elindultunk Bázelba, 4 és fél órás útra számítva; így Jankát nem is hagytam aludni délután, hogy majd az autóba alszik, mert úgy jelentősen könnyebb az út – főleg annak, aki nem vezet, hanem őt kell szórakoztassa (pl. hazafelé a sötét autóban hiszti volt, hogy márpedig Édesanya neki olvasson…). A terv egyébként bevált, ám emiatt éjjel egyig Janka nem nagyon mutatkozott hajlandónak lefeküdni.
A határon megfejtek minket egy éves autópályamatrica díjával a svájciak; most már tudom, hol kellett volna elhagyni a pályát, hogy ezt megússzuk (hogy más okulhasson: a lörrach-i lehajtónál). Terv szerint, 10-re érkeztünk meg, természetesen eltévedés nélkül.
Ákosék remek, új építésű házban laknak, ilyenben. Igazán jó helyre érkeztünk, mert vacsora előtt szépen végig kellett kóstolni a legjobb pálinkákat; aztán késő éjszakáig ment a duma némi sör és sör mellett, míg végül mindenki elaludt, sorrendben: Janka, Judit, Ákos, Gábor, Ákos, Judit, Andi; Édesanya Janka-altatás miatt újrázott, Ákos pedig nem bírta az izgalmas beszélgetést…
Ekkor derült ki, hogy a „ráérő”, munkanélküli párok blogírásba menekülnek a tétlenség és értelmes életlehetőségek elől; bár éppen ihatnánk is… Azért Andinak könnyebb, mert ő legalább szülhet közben; persze ha nem, akkor nehezebb.
Igen nehéz volt a reggel, azt hiszem, ott szúrtam el, hogy alig józanul azt mondtam Ákosnak, hogy ellene hangolom Jankát:
Nagy nehezen elindultunk Bázelbe, mert hogy falun laknak, de egy villamos 20 perc alatt Bázel központjába szállított bennünket. Annyira nehezen indultunk, hogy remélem, egyszer majd kiderül, sikerült-e ágyat venniük, merthogy inkább velünk jöttek városnézésre.
Megnéztünk két templomot: az egyik a 8-15. sz.-ig épült, igazán szép bazilika kerengővel, ami ma talán kálvinista református; azért egy keresztvetéssel próbáltam megszentelni; meredek partfal tetején magasodott a folyó fölé, előtte pedig egy tágas, nagy főtér, kellemes középkori hangulatot keltve bennem;
a másik már egészen kiábrándító volt: egy késő gótikus, kívülről szép templom, amibe bementünk, és teljesen lefagytunk: odabenn egy kocsma üzemelt:
Aztán még ténferegtünk, mielőtt beültünk enni-inni, és közben hatalmas megállapításokat tettünk: itt naon-naon sok pénz van, sőt lehet, hogy annál is több; ezért minden ugyanilyen drága is; hogy klasszikust idézzek: „nagyon nagy a jólét”. Sokkal jobban védik magukat a bevándorlók ellen, mint amit itt, Németországban látunk: a szín-összetétel elég monoton fehér volt; csak akkor kapsz albérletet, ha van munkád; ha nincs munkád, akkor csak 6 hónapot tartózkodhatsz az országban; ha egy évnél tovább akarsz Svájcban vezetni, akkor helyi jogosítványt kell csináltatnod, és szintén helyi rendszám kell az autódra is; ha véglegesen be akarsz költözni egy faluba, akkor szavaznak erről a faluba, de mivel nem ott születtél, ezért a továbbiakban nem szavazhatsz és nem is vagy választható; szerintem Svájcot be se engednék az idege-ellenessége miatt az EU-ba, ha véletlenül azt szeretné! Persze a turistákkal jó fejek, inkább a hazájukat védik ezekkel. Judit szerint nagyon viccesen beszélnek, de azért értette őket. Szerintem meg sosem kaptam volna olyan könnyen munkát, mint itt.
Egy kis ellenpólus az előbb leírtakhoz:
Negyed 12-re értünk haza, még vacsoráztunk, mert eléggé megéheztünk; aztán Jankát nagyon megdicsértük, mert ügyes volt egész nap, és a hosszú utazás alatt.
Ma reggel sikertelen kísérletet tettünk arra, hogy misére menjünk, mivel elmaradt a 11-es; így aztán helyette egy nagyot sétáltunk a városban lévő képzőművészeti vásárban.