Süt a nap

Már a második reggel erre ébredünk! Ennek ellenére hideg van, 5-10 fok reggel, délutánra talán 18-ra felmegy, de fúj a szél, így nadrág-pulcsi.

Viszont mindenképpen be kell számolni arról, hogy Janka egész éjszakázós pelenka-nélküli alvást folytatott, és csak reggel bilibe pisilt! (Most vettünk egy csomag éjszakai pelenkát…) Egyébként is nagyon rendben volt tegnap minden: az óvónéni azt mondta, minden rendben volt, itthon sokat ebédelt, aludt, délután játszótér, Édesanya is tudott jönni, addigra hazaért. Itt volt egy kisfiú, Kevin, aki nagyon gondjába vette Jankát: bár majdnem szívbajt kaptam, amikor a csúszda létráján ölben hozta le (ilyet még én se mernék csinálni…), mert Janka felmászott, de nem mert lecsúszni. Szóval jól elvoltak, míg mi ping-pongoztunk; közben azért nekik is oda kellett adni: Janka ült az asztal egyik felén, Kevin, a húga, Lea, és egy török kisfiú a másik felén. Leával egy csoportba jár Janka (ő a kislány a játszótérről). Közben hihetelen jelenetek: Lea Jankától kéri az ütőt, amire Janka először hangos nem adom, ez az enyém! felkiáltással reagál, aztán felkel, mosolyogva odaviszi, és még meg is simogatja Leát; utána lekéredzkedik, és Kevin, az újdonsült lovag leemeli; később a falról Kevin karjai közé veti magát Janka (mi ping-pongozunk, és közben derülünk nagyokat).

Remélem, senki nem rökönyödik meg: valami feketével összekentem magamat és Jankát, és félhangosan felhorkantam: – Mi a pöcs? – Erre Janka is: – Mi a pöcs? – Édesanya röhög, én még nem, csak picit rázkódom; Janka fokozza: – Örülsz Édesapa? Felvidámítalak! – No erre már én is röhögök…

Este édesanya Bonnba ment mulatozni, de előtte Janka megkapta az előnévnapi ajándékát, egy német nyelvű böngészőt (legalább én is tanulhatok belőle…). Lefekvés előtt a pacival kellett imádkozni, hiába mondtam, hogy a paci nem rakja össze a patáit imához, mert állva imádkozik…

Tegnap majdnem elmentem dolgozni, már kikapcsoltam a gépet, elkezdtem öltözni, amikor az jutott eszembe, hogy ha Édesanya 4-ig van munkában, akkor Janka délben hogy jön haza?! Akkor aztán eszembe jutott, hogy hétfőn szünnap van a munkahelyemen… Igazából elég jól sikerült ez a munkakeresés, mert az első próbálkozásra felvettek, tudok közben németet tanulni, és elég rugalmas: hogy most hazajövünk esküvőre, nem tűnt problémának, mikor Janka nincs oviban és Édesanya dolgozik, akkor tud velem jönni, és 50%-kal megdobja a havi családi költségvetést.

Visszatérve az ovira: éjszaka azt álmodtam, hogy Gödöllőn vittük oviba Jankát öcsémmel, és mikor köszöntünk el (első nap!!!), kérdem, mikorra jöjjek érte, egyre? – néznek rám meglepődve – akkor délre? – nem, délután négyre! – amin úgy meglepődtem, hogy felébredtem.